Csézy, azaz Csézi Erzsébet élete már kisgyermekkora óta a zene körül forgott, hiszen édesanyja énektanár.
Mezőkövesden járt általános iskolába, majd Miskolcon végezte el a zeneművészeti főiskolát is, az operatanszakon.
Csézy közben többször vállalt fellépéseket mezőkövesdi és más rendezvényeken. Miskolcon szerzett diplomát énekművészként és kamaraművészként 2006-ban.
Emellett folytatta a családja hagyományait. A népművészet mesterséget nagymamájától tanulta, 2001-ben Japánban az Európa Kiállításon egyedül ő képviselte Magyarországot, a matyó kultúrát.
Egy hónapig mutatta be az egzotikus országban, hogyan is készülnek a matyó kézimunkák.
Ugyan még a befutott operaénekesek is elismerték Csézy tehetségét, az énekesnőnek viszont más tervei voltak, a popszakmában kívánt érvényesülni. Országos ismertségre akkor tett szert, mikor 2008-ban ő képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Csézy 2 hónappal ezelőtt adott életet első gyermekének, egy kislánynak, aki az Elizabet nevet kapta: ide kattintva láthatod, milyen gyönyörű baba.
Az énekesnő és férje, László több mint 10 éve élnek boldog házasságban, a 18 évnyi korkülönbség ellenére.
Íme egy közös kép róluk:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Csézy Instagram oldala)