Oldal kiválasztása

Ókovács Szilveszter a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián 1997-ben vette át diplomáit mint operaénekes, énekművész és művésztanár.

1991-től énekesként Európa számos országában lép fel dalesteken, oratóriumhangversenyeken és operaelőadásokban.

Többek között Kocsis Zoltán, Medveczky Ádám, Héja Domonkos, Ligeti András keze alatt, egyebek mellett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Danubia Szimfonikus Zenekar, a MATÁV, a MÁV és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével.

A Filharmónia felkérésére rendszeresen vezet ifjúsági hangversenyeket a budapesti Zeneakadémián. Portrélemeze 2007 novemberében jelent meg Képhiba címmel.

2011. augusztus 22-én a kormány a Magyar Állami Operaház kormánybiztosává nevezte ki az intézmény főigazgatójának kinevezéséig, legfeljebb két évre.

2013. január 28-tól ő lett az Operaház főigazgatója és jelenleg is ellátja ezt a posztot.

Ókovács Szilveszter most új arcát mutatta meg, hiszen újragondolta Máté Péter Hazám című slágerét.

Rajta kívül még László Boldizsár énekel a videóban, amelyben Erkel Bánk bánjának Hazám, hazám című áriájának egy részlete is felcsendül.

Érdemes meghallgatni:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Amint táncolni kezdtek, egyből felizzott a levegő: a közönség már az első néhány lépés után tombolt