Oldal kiválasztása

1965-ben két közgázos fiatal, Pásztor László és Galácz Lajos az akkori divatnak megfelelően egy Mikulás-napi egyetemi versenyre beatzenekart alapított.

Balázs Fecó billentyűssel kiegészülve 1968-ban második helyet szereztek az Országos Ki mit tud? vetélkedőn a Nekem eddig Bach volt mindenem című dallal.

Ugyanebben az évben még megjelent a Kell, hogy várj, ez volt az együttes első nagy sikere, mi is ezt a dalt hoztuk el nektek.

1971-ben jelent meg az első nagylemez Bolond város címmel. Érdekesség, hogy ezen a lemezen Pásztor, Galácz és Balázs Fecó mellett több nagy név is közreműködött:

Játszott rajta Som Lajos basszusgitáron és Debreczeni Ferenc, az Omega későbbi dobosa is.

Akkoriban a zenekar kijutott Afrikába, Nigériában és Ghánában koncerteztek. Rádiófelvételt készítettek a nigériai rádióban (a Kell, hogy várjt rögzítették angol nyelven You Must Wait címmel), és fogadta őket a ghánai uralkodó is.

Talán te is kitaláltad, hogy az együttes nem más, mint a Neoton, ami később Neoton Família néven lett igazán ismert és sikeres.

Íme ez a régi ám a mai napig nagyon ismert dal, mivel 1968-ban született, az idén már 54 éves.

Neked is az egyik kedvenced?

Oszd meg, hogy barátaid is hallhassák ezt a káprázatos dalt! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  A fél világ rajong ezért a receptért: almás pite, mindössze húsz perc alatt