Tegnap este, azaz magyar idő szerint inkább ma hajnalban adták át az Egyesült Államokban a 2019-es Oscar-díjakat. Minden kétséget kizáróan a gála egyik csúcspontja az volt, amikor Lady Gaga és Bradley Cooper együtt énekeltek!
Egy varázslatos dalt tolmácsolt ez a két csodás hang, ráadásul a produkció végére elég közel kerültek egymáshoz… A teremben megállt a levegő, akkora sikerük volt!
A Shallow című dalt adták elő, amit a Csillag születik című nagy sikerű filmben énekeltek el. A film maga egyébként elnyerte a legjobb dal díját, emellett nyolc jelölést is begyűjtött.
És noha sokak kedvence volt a moziban, úgy gondoljuk, nem tévedünk nagyon nagyot, ha azt állítjuk, hogy a film emiatt a produkció miatt marad igazán emlékezetes a gáláról.
Neked hogy tetszik?
Oszd meg, hogy mások is láthassák!