Szabó Erika 2003-ban alakította először Mátyás Tildát a Barátok köztben, az 1984-ben született színésznő akkor még 20 éves sem volt.
Erika 6 éven át volt a Barátok közt csapatának tagja, 2009-ben azonban búcsút mondott a sorozatnak.
Erika azóta elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, ráadásul közgazdász diplomája is van.
Szabó Erika fiatal kora ellenére igen sikeres, 2014-ben például megkapta a az év legígéretesebb fiatal tehetségének járó Arany Medál-díjat. 2016-tól a Thália színház tagja
Látható tehát, hogy Erika már eddig is számos eredményt tudhat maga mögött, élete pedig 2020-ban egy újabb mérföldkőhöz érkezett.
Kimondta a boldogító igent párjának, 2023. október 17-én pedig megszületett első gyermekük, Nolen.
Az ifjú trónörökös tehát már másfél éves, így Erika elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen a színházba.
Főszerepeket még nem próbál idén, és egyelőre heti egy-két este játszik csak – mint mondja, nem szeretné, ha otthon anyahiány lépne fel.
Ezen a fotón együtt láthatjuk kisfiával:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: RTL)