Oldal kiválasztása

Janey Cutler, skót nyugdíjas Glasgowban él. Takarítónőként dolgozott egész életében, énekelni azonban mindig is szeretett. 80 éves korában gondolt eg merészet, és jelentkezett egy brit tehetségkutató műsorba. Persze sokan próbálták lebeszélni, de ő eltökélten hitt abban, hogy helye van a színpadon.

Így aztán összeszedte minden bátorságát, és a zsűri színe elé lépett. Édith Piaf klasszikusát, a Non, je ne regrette rien című dalt választotta. A dal címe magyarul: Nem, nem bánok semmit sem.

Szimbolikus dalválasztás, igaz? Ez az idős asszony bátran szembenézett a zsűrivel, felvállalta önmagát és az életét, bízott hitében és a hangjában. A jutalom pedig nem maradt el!

Nem, nem és nem Nem, nem bánok semmit sem! Akár jó, akár nem Ami volt, minden mindegy nekem – szól a dalszöveg:

Oszd meg, hogy mások is hallhassák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Most érdemes eltenni az epret: négy szuper eperlekvár recept, egyik jobb, mint a másik