Oldal kiválasztása

Nemrég ünnepelte születésnapját Szandi legkisebb fia, Csabi, akit a büszke anyuka csodás szavakkal köszöntött fel.

Közösségi oldalára írt soraiból átjön, hogy mennyire szereti fiát, hiszen csupa szépet ír róla:

“19 éve hajnali 4 óra 25 perckor tejföl szőke hajjal és világító kék szemekkel világra jött harmadik gyermekünk, Csabi!

Az Ő érkezésével igazi boldog nagycsalád lettünk! Sosem fogom elfelejteni a születése utáni pillanatot, ahogyan egymásra néztünk.

A Vele született bölcsességgel a nehezebb percekben is meg tud nyugtatni és képes mindig mindenben a jót, a megoldást látni!

Udvarias, empatikus, céltudatos és stílusos. Szeretem a bölcs gondolatait, sokszor olyan érzésem van mintha már sok mindent megélt volna. Édes kisfiam! Isten éltessen sokáig! Minden álmod váljon valóra!” – szól a köszöntés.

Ha Szandi lányára, Blankára és annak szívtipró jegyesére is kíváncsi vagy, ide kattintva láthatod őket.

Itt pedig láthatod a 19 éves Csabit, aki már most biztos, hogy a lányok kedvence, hiszen igazán jóképű.

Neked mi a véleményed?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szandi (@szandi_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Szandi Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  A bestseller szakácskönyvíró elárulta, mi az az egy hozzávaló, amitől még ízesebb és krémesebb lesz a tojásrántotta