Oldal kiválasztása

Szíj Melindát kereken tíz esztendeje ismerte meg az ország, amikor a Megasztár ötödik évadában szinte mindenkit meghódított. Visszafogott a stílusa, mégis, énekével mindenkit elvarázsol, ha belekezd egy dalba, nem lehet másra figyelni, csak rá.

Kevesen tudják róla, hogy gyermekkora óta Barbra Streisand a példaképe. Az éneklés mellett a versírásban is jeleskedik. Első, bemutatkozó lemezének borítóján költőként is bemutatkozik: válogatott verseit ajándékként és köszönetképp ajánlja mindenkinek, aki szereti őt és figyelemmel követi pályafutását.

Az utóbbi időben talán kicsit kevesebbet hallani róla, ám Szíj Melinda nem tűnt el, időről-időre új képeket tölt fel közösségi oldalaira és fellépéseket is vállal.

A képek remekül bizonyítják, hogy Melinda mit sem vesztett derűjéből, kedvességéből, ráadásul szinte ugyanolyan csinos, mint egykoron, sőt, talán még jót is tettek neki az eltelt évek. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  A fél világ rajong ezért a receptért: almás pite, mindössze húsz perc alatt