Oldal kiválasztása

A Házasság első látásra című műsor Zavirája került talán a legfurcsább helyzetbe a forgatások alatt.

Ő ugyanis férjével később csatlakozott a többi szereplőhöz, ráadásul nem is akárki lett a jövendőbelije.

Zavira az anyakönyvvezető előtt állva tudta meg, hogy férje nem más lesz, mint Brem Laci, aki már korábban is feltűnt a műsorban.

Laci a széria első évadában szerepelt, és akkor nem sikerült megtalálnia szíve választottját.

Nos, ez most sem történt másképp, Zavirával sem tudtak közel kerülni egymáshoz.

A gyönyörűséges festőművész hölgy most decemberben nem búslakodik, biztos benne, hogy eljön majd a számára megfelelő férfi.

Legújabb posztjában levideózta a fürdőszobáját: “Érzékeny, kombinált bőröm van, és ezek a termékek szépen hidratálták a bőröm anélkül, hogy elnehezítették volna.

A könnyű, friss érzet mellett külön plusz pont, hogy teljesen természetes összetevőkből készülnek, ezt különösen imádom bennük. Nagyon szépen együttműködnek a mindennapi rutinomban” – hangsúlyozta.

A fürdőszoba pedig igazán pazar, ez a káprázatos tükör egy kastélyban is jól mutatna:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ZAVIRA (@zaviratoth) által megosztott bejegyzés

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

(Kiemelt kép: Zavira Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Az autista kisfiú mindig csodálattal nézte, ahogy kiürítik a kukákat: mígnem az egyik dolgozó egy szatyorral megindult felé